Az egészségügyről mindenkinek

Melyik orvos kapja a legtöbb hálapénzt?

2015. március 04. - A mi világunk

segely-d0000bac6bd4c11cd2305.jpgZombor Gábor az egészségügyért felelős államtitkár javaslata szerint, ha az orvosok vállalják, hogy nem fogadnak el hálapénzt és nem mennek külföldre, akkor 100-200 ezer forintos nettó bérkiegészítést kapnának.

Az orvosok közül egyre többen gondolják, hogy a hálapénz kiirtása nélkül, halára van ítélve mindenféle egészségügyi reform - szerintük csak jelentős (körülbelül háromszoros) fizetésemeléssel lehetne ezt kiváltani. Cserébe akár büntetőjogi felelősségre vonás terhe mellett is vállalnák, hogy nem fogadnak el több borítékot a betegektől. A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kutatása szerint az orvosok 89 százaléka elvben elutasítja a hálapénz ötletét, ám 70 százalék mégis elfogadja azt az alacsony fizetése miatt.

A legtöbb hálapénzt a szülészek és az idegsebészek kapják, elöbbiek átlagosan 200 ezer forintot, utóbbiak 120-150 ezer forintot, míg a legkevesebbet az ápolók és betegszállítók, átlagosan 5 ezer forintot. A sebészek 100 ezret, a szemészek pedig 40 ezer forint körül kapnak, míg a háziorvosok és a belgyógyászok nagyjából 10 ezer forintot találnak a borítékban.

Az orvosok nem csak megalázónak tartják, de nem is tudnak tervezni a hálapénzből befolyó bevételekkel. Ezen okok miatt vándorolnak magyar orvosok tömegesen külföldre - nyilatkozta dr. Dénes Tamás az MRSZ elnöke a Blikknek.

(penzcentrum.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-orvosok.blog.hu/api/trackback/id/tr1007241591

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.