Mint kiderült, a középkorú férfit néhány napja műtötték, daganatos beteg volt. Hétfő reggelig semmilyen jelét nem adta annak, hogy lelki krízisbe is került, a családja éppúgy megrendülten áll a történtek előtt.
Nem lehet kétséges ugyanakkor, hogy óriási elszánás volt benne. Reggel ugyanis a szokásos napi rutinellátást követően az ágyából felkelt, odament az ablakhoz, felállt a székre, s a betegtársak kiáltása ellenére azonnal a kórházi erkélyre lépett, a korlátról átlépve pedig ugrott. Nem tudták megmenteni az életét.
Ilyenkor mindig felvetődik, hogy a betegek biztonságára kinek kell ügyelnie. Kikezdhetetlen tény, hogy a páciensek döntő része gyógyulni érkezik a kórházba, nagyon ritkán, de előfordul ilyen eset.
A kórház nem börtön, az ablakokon nincs rács. Ebben az esetben is a szobában lévő erkélyajtó zárva volt, az ablakokat azonban nyitják, hisz szellőztetni kell. Nincs olyan, hogy egy beteg mellett mindig ott áll egy nővér. A pszichiáter segítségét pedig akkor kérik, ha látják a betegen a lelki krízis jelét.
Oláh professzor arra az ellentmondásra is felhívta a figyelmet, amely a jog és az orvosetika között feszül. A törvény betűje szerint mindenről azonnal tájékoztatni kell a beteget, de az orvos pontosan tudja, hogy a reményt senkitől sem lehet elvenni.
