A hagyományos kínai oroslás gyógynövénykincse az elmúlt évtizedben globális szinten megkerülhetetlen tényezővé vált, amit jól érzékeltet gazdaságának folyamatosan közel két számjegyű bővülési mutatója.
Ez a hatalmas gazdasági potenciál törvényszerűen expanzív politikai és gazdasági viselkedést generál és támogat. Bár bizonyos szempontból a kínai már ma is világnyelv, sajátos paradoxon, hogy éppen a nyelvi barrier nehezíti talán leginkább a kínai tudományos és kutatási eredmények nemzetközi meg- és elismerését.
Ugyanakkor Kína nem csupán regionális szinten igyekszik befolyását folyamatosan erősíteni, hanem globális léptékben is. Befolyása erősítésére nem csupán a diplomáciai utakat használja fel, hanem a gazdasági kapcsolatokban rejlő potenciált is.
Igaz ez az orvoslás-gyógyítás területére is, ugyanakkor a nyugati szakemberek számára Kína gyógyítási rendszerei még ma is nagyrészt ismeretlenek, nehezen érthetőek. Napjainkban Kínában együtt, egymás mellett él kétféle gyógyászati rendszer: az intézményesített, szakszerű, közép- és felsőfokú képzésben elsajátítható és gyakorolt tradicionális, valamint a nyugati, allopátiás, bizonyítékokon alapuló medicina úgy, hogy ezek egyike sem követeli magának a kizárólagosságot. Ideális esetben kombinálják őket: akut betegségek és állapotok (pl. csonttörések, vakbélgyulladás) kezelésére általában a konvencionális, nyugati orvoslási módszereket alkalmazzák, míg krónikus állapotok esetén és megelőzésre gyakran saját, tradicionális orvoslási rendszerüket használják.
E módszerek közül a modern, nyugati orvoslásba talán a kínai gyógynövényes orvoslás integrálható legjobban. Az átvételi folyamat kezdetén jelentős nyugati elutasításba ütköző, mára azonban már egyértelműen a komplementer gyógymódok közé befogadott akupunktúra mindig is meg fogja őrizni egyértelmű kínai arculatát, még akkor is, ha a mértékadó nemzetközi fórumokon már e módszer high-tech szintű (a tűkkel végzett akupont-stimulálást különböző lézerfényekkel felváltó) fejlesztéséről folyik a diszkusszió.
A egyes adatok szerint az Egyesült Államok gyógynövényimportjának közel 80%-a Kínából, és kisebb mértékben Indiából származik. Valószínűsíthető, hogy a tendencia Európában is hasonló. Ebben a szélsőségesen globalizált folyamatban a teljes termékpálya jól működő szabályozása és ellenőrzése a fogyasztó biztonságának garantálása szempontjából alapvető. Lévén, hogy jelenleg mind a szektor hatósági szabályozása, mind az ezzel szorosan összefüggő ellenőrzés követő (és nem megelőző) jellegű, így nem csoda, hogy több, a fogyasztói bizalom meggyengüléséhez vezető „baleset”-re, pesszimistább megfogalmazás szerint „visszaélés”-re is példákat szolgáltattak az utóbbi évek. Ennek kivédésére mindenképpen példaértékű az Egyesült Államok és Kína között 2008-ban megkötött kétoldalú megállapodás, amelynek keretében egy kínai-amerikai gyógynövény- és termékminőséget ellenőrző centrum jön létre Sanghajban.
A kínai gyógynövénykincs forrástól függően 600-6000 közötti növényszámmal jellemezhető A hatalmas számból (is) következik, hogy a nyugati orvoslásban mindig voltak, most is vannak, és egyre többen lesznek értékes kínai gyógynövények és drogok.
Az évszázadokkal ezelőtt átvett kínai gyógynövények között találjuk például az orvosi rebarbarát (Rheum officinale), a teát (Camellia sinensis), de ide sorolható az ópium forrásául szolgáló mák (Papaver somniferum), vagy az egykor az efedrint szolgáltató Ephedra fajok és a kámfort adó Cinnamomum camphora, azaz a kámforfa is.
Az utóbbi ötven évben (újra)felfedezett kínai eredetű gyógynövények is vezető helyen állnak az európai fitoterápiás gyakorlatban. Így a ginzeng (Panax ginseng) és a páfrányfenyő (Ginkgo bdoba), vagy a VIII. Magyar Gyógyszerkönyvbe is felvett szibériai gin-zeng (Eleutherococcus senticosus).
A terápia számára jelentős kínai gyógynövénykincs európai orvoslásba történő integrációjához a nyugati tudományosság szerinti racionális és objektív értékelésen keresztül vezet az út. Az utóbbi évtizedben az Európai Gyógyszerkönyv cikkelyei által a hivatalos orvoslás eszköztárába emelt gyógynövények száma nagyságrendbeli ugrást mutat: míg az Európai Gyógyszerkönyv 1997-es 3.0 kiadásában 37 gyógynövény és 5 gyógynövény-alapkészítmény cikkelye volt hivatalos, úgy a 2009-es 6.0 kiadásban már 135 gyógynövény és 38 gyógynövény-alapkészítmény cikkelyét fogadta el az Európai Gyógyszerkönyvi Bizottság.
Az előbbi gyógynövényszám önmagában is mutatja, hogy a Bizottság milyen fontosságúnak és perspektivikusnak ismeri el a hagyományos kínai növényi gyógyszereket.
(Eredeti írás: Dr. Borcsa Botond Lajos - Farmakognóziai Intézet, Szeged)
