Hihetnénk, hogy az egészségügy siralmas állapotában, az egyre égetőbbé váló ápolónőhiány közepette legalább annak nem kell féltenie a munkahelyét, aki a betegek ápolását választotta hivatásul.

A Mezőkövesden élő, és tavaly decemberig az ottani reumakórházban dolgozó Kulcsár Mária esete azt bizonyítja: könnyedén megválnak egy olyan munkatárstól, aki nem hagyja magát súlyos fogyatékossággal élő férjére hivatkozva megalázni.

A negyvenes éveiben járó asszony Pesten találkozott későbbi férjével, a vak Nagy Zoltánnal, akitől egy kisfia is született. Rokoni segítséggel Tatabányán kaptak kölcsönlakást, itt érte őket egy ajánlat hajdani barátjuktól, hogy a mezőkövesdi reumakórházban ápolónőt keresnek. Tavaly februárban állt munkába, igaz, hogy egy gyesen lévő kolléganőt kellett helyettesítenie, de így is két évre biztosnak tűnt az állás.

– Júliusban, vagyis öt hónapi munka után behívatott a főnővér, s azt mondta: visszajön dolgozni az egyik korábbi munkatársuk, igaz, hogy nem az én státuszomra, hanem egy másikra, de mivel én vagyok itt a legújabb dolgozó, nekem kellene felállnom a helyemről. Meghűlt bennem a vér, és nem is értettem, hogyan lehet így sakkozni a státuszokkal, embereket ide-oda tologatni a rendszeren belül – mondja Kulcsár Mária. Kétségbeesése csak fokozódott, amikor a főnővér azzal „vigasztalta”, hogy munkanélküliként legalább többet lehet a kisfiával, meg a vak férjével.

A teljes cikk a Nol.hu oldalon olvasható.