A magyar orvosi szakirodalom független szemlézését vállaló rovat megjelenését az ExtractumPharma zrt. támogatja.

Dr. Baranyi Éva, Dr. Winkler Gábor. A vércukorcsökkentő kezelés buktatói 2-es típusú diabetesben. Diabetologia Hungarica, XXII. évfolyam, 2014. december.

A 2-es típusú cukorbetegségben jelentkező legfőbb anyagcserezavar a hyperglikaemia, mely megfelelő kezelés nélkül súlyos szervkárosodásokhoz vezethet. A kezelésben fontos szempont a hyperglikaemia mérséklése, a megfelelő céltartományok elérésével. Ebben számos terápiás módszer áll rendelkezésünkre.

A terápia alapja, hogy az adott betegre szabottan, a fennálló társbetegségeket is figyelembe véve, biztonságosan elérhető céltartományt tűzzünk ki elérendőnek. A HbA1c-értékek mellett fontos figyelnünk az éhomi és a postprandialis vércukorértékeket is.

A kezelésben egybehangzóan az életmód-terápia az első lépcső, ez orvosi táplálkozásterápiát (dietetikai oktatás) és a páciens rendszeres, naponta legalább 30 percnyi fizikai aktivitását takarja. Az edukáció időigényes folyamat, de nem kihagyható, nélküle terápiás siker aligha várható. Mivel ez lassú javulást eredményez, már a kezdetekben felmerülhet a gyógyszeres kiegészítés.

Az orális antidiabetikumok (OAD) alkalmazása során számos buktatóba ütküzhetünk. Hyperglikaemia tünetei, heveny anyagcsere-kisiklás esetén a gyógyszer várt hatása elmaradhat. Interkurrens fertőzések, vascularis krízis, traumák, anesztéziában végzett műtétek esetén a beteg glikémiás státusában szintén nem számíthatunk számottevő javulásra OAD mellett.
A gyógyszer választásakor szem előtt kell tartanunk, hogy az éhomi vagy postprandialis vércukorérték emelkedik-e leginkább, vagy mindkettő egyaránt. Minden szerre érvényes, hogy a legkisebb dózissal kell kezdenünk a kezelést, majd fokozatosan titráljuk fel az adagot a várt hatásig, így mérsékelhető a mellékhatások (hypoglikaemia) kialakulásának kockázata.

A reproduktív korban lévő, 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő nők esetében, ha ismert a gyermekvállalási szándék, nem ajánlott OAD beállítása, mert terhesség esetén ez nem folytatható. Csökkent májműködés, beszűkült vesefunkció esetén ugyancsak ellenjavalltak e szerek.

Amennyiben az életmódkezelés és az orális antidiabetikumok nem hozzák meg a várt hatást, inzulinkezelés lehet a következő lépés.  
Inzulinkezelés minden olyan esetben alkalmazható, amikor a kívánt glikémiás kontroll más módszerrel már nem megvalósítható, ellenjavallata nagyon ritka és dózisa kellőképpen módosítható korlátok nélkül, a személyes igényekhez mérten. 
A terápia indításakor elengedhetetlen, hogy a beteg és orvosa egy csapatot alkossanak, egyenrangú félként tekintsenek egymásra, és így megvalósuljon egy egyénre szabott kezelési terv. 
A kezelés eredménytelenségének hátterében az egészségügyi dolgozók és a beteg nem megfelelő tevékenysége egyaránt állhat. Fontos a beteggel megértetni a vércukor-önellenőrzés fontosságát, a laboratóriumi kontrollok jelentőségét és az életmód-terápia előnyeit, fontosságát. Gyakori probléma a vércukornaplóban és a vércukormérő készülékben tárolt adatok ellentmondása, ez a megfelelő oktatás és motiváció hiányát is jelezheti. Egy nemrég megjelent közlemény szerint a felnőttek által rögzített adatok csupán 50-60%-a tükrözi a valóságot.

Inzulinkezelés során három, immun-patomechanizmusú hatásba ütközhetünk, mely meghatározhatja terápiás lehetőségeinket.
Az inzulinallergia ritka reakció, ilyenkor az oltás helyén 3–48 órán belül urticaria, erythema vagy angioedema alakul ki, dyspnoeval, hypotoniával társulhat. A készítmény elhagyása, antihisztamin adása után után más inzulinkészítmény választása vagy deszenszibilizálás folyamatos inzulinadagolással, esetleg monoklonális antitesttel végzett biológiai terápia jön szóba.
Az inzulinkezelés alatt a betegek kb. 4o%-ánál poliklonális IgG-antitestek jelennek meg, ami általában nem jár klinikai következményekkel. Ha mégis azon ritka esetek egyike áll fenn, hogy az antitestek megjelenése klinikai jelentőségű, akkor immunológiai inzulinrezisztencia jelentkezik. Iilyenkor nagy mennyiségű – akár napi több száz egységnyi – inzulinnal sem sikerül glikaemiás kontrollt biztosítani; a diagnózist az  inzulin-ellenanyag magas titerének kimutatása igazolja. A megoldás: inzulinanalógra váltás vagy immunszuppresszív kezelés választása lehet. 
A lipodystrophia gyakori probléma: a subcutan beadott inzulin helyén jelenhet meg, két fajtáját különböztetjük meg: lipohypertrophia és lipoatrophia. Az érintett területbe – a bizonytalan felszívódás miatt – kerülendő az inzulin beadása.

Diabetes mellitus kezelése esetén a leggyakoribb buktató a hypoglikaemia. 
OAD-kezelés során főleg szulfanilureák alkalmazása esetén kell hypoglikaemiás eseménnyel számolnunk; a kezelés során figyelembe kell vennünk a szer farmakokinetikáját, a dózist, a máj- és veseműködés állapotát, más gyógyszerekkel való interakciót. 
Inzulinkezelés során jól felépített és meghatározott kezelési rendszert kell kialakítanunk, jól ismerve az adott inzulin hatásdinamikáját, felszívódását és egyéb tulajdonságait. Tisztában kell lennünk a hormonális válaszokat kísérő vércukor-változásokkal, ilyen a hajnali és alkonyi jelenség, valamint a Somogyi-hatás.

Ha a beteget egyenrangú félként vonjuk be a terápia felépítésébe, közös erőfeszítéssel elkerülhetjük a kezelés lehetséges buktatóit.

 A kivonatot készítette: Dr. Veres Agneta