Az egészségügyről mindenkinek

Egészségügyi hírek és érdekességek

MRI, CT, EKG és társaik - közös platformon

2015. február 23. - A mi világunk

A GE Healthcare budapesti fejlesztőközpontjában tavaly indított 4 éves projekt célja olyan egészségügyi informatikai rendszer fejlesztése, amellyel közös platformra hozhatók a más-más gyártóktól származó, különféle vizsgálatokra alkalmas orvosi berendezések.

mri_gep.jpg Az ily módon hálózatba kötött gépek képesek egymással, illetve egy központi rendszerrel kommunikálni, azaz adataik összegyűjthetők, feldolgozhatók. A hatékonyabb információáramlás, illetve a folyamatosan bővülő adatbázis megkönnyíti az orvosok és ápolók munkáját, segít a betegségek megelőzésében és korai felismerésében, továbbá hozzájárul az orvosi berendezések jobb kihasználásához. Ez egyben azt is jelenti, hogy a készülő ipari internetplatform – a fejlesztők szándéka szerint – világszerte fontos szerepet játszik majd az egészségügyi kiadások csökkentésében.

A projekten dolgozó mintegy 200 hazai informatikus munkájához – a GE konzorciumi partnereként – a Pannon Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, valamint az Országos Onkológiai Intézet nyújt tudományos és szakmai támogatást - írta a computerworld.hu.

(radiologia.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://magyar-orvosok.blog.hu/api/trackback/id/tr497209333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása