Nagy szimpátiával és együttérzéssel gondolok az Orvosi Kamarára, hiszen néhány éven át - a megyei- és az országos Szakmai Bizottság vezetőjeként, tagjaként magam is részese voltam a törekvései megvalósításáért vívott küzdelemnek. A Miskolci Akadémiai Bizottság Orvosi és Egészségtudományi Szakbizottságának elnökeként mondhatom, hogy együttműködésünk ma is kiváló, sok rendezvényt szervezünk közösen, tudományszervező tevékenységünkhöz jelentős segítséget kapunk a MOK B.-A.-Z. Megyei Szervezetétől.
A MOK országos vezetőit - kiemelten pedig a szervezet elnökét - igen nagyra becsülöm, kesergéseiket megértem, törekvéseikkel mélyen egyetértek. Hogy nem jutnak egyről a kettőre, a hiba nem bennük, nem az Orvosi Kamarában van.
A mi országunk a „rendszerváltás" során „háborús pusztításokat" szenvedett el: a nép közvagyonát a nemzetközi tőke lerabolta, iparát és mezőgazdaságát tönkretették, a közvagyon maradékát a tűzhöz közel álló hazai ügyeskedők saját zsebre privatizálták, az országot (benne a magyar egészségügyet) eladósították és elszegényítették. Ez tragédia, de az élet ment tovább, és az egészségpolitika egymást váltó vezetőinek fel kellett volna már ismerniük, hogy az egészségügyből messze nem csak a pénz hiányzik. 25 év - úgy tűnik - kevés volt ahhoz, hogy kidolgozzák és meghirdessék az egykori szocialista egészségügy kapitalista társadalmi környezethez adaptált átalakításának koncepcióját. Hogy felvázolják azt a vonzó jövőképet, amelynek elérését célként és feladatként tűzik ki maguk, a hazai orvostársadalom és az ország lakossága elé. Amely itthon tartaná a fiatal orvosokat. És amely programot adna az Orvosi Kamarának is.
A teljesség igénye nélkül sorolom a koncepcióba illő, átgondolásra, sok esetben átalakításra, rendezésre váró legfontosabb témaköröket:
- az egészségügyi intézmények optimális tulajdonviszonyai, privatizáció mélysége, ill. megengedhető aránya a magyar egészségügyben és az állami intézményekben;
- bérezés, működtetés, finanszírozás, az egészségügy GDP-részesedése;
- biztosítási rendszer;
- prioritások kiemelése, szakmai irányítás rendszere;
- az intézmények szakmai és gazdasági vezetése egyensúlyának kialakítása;
- a gyakorlati orvosképzés hiányosságainak kiküszöbölése, az orvos továbbképzés színvonalának javítása;
- - az Orvosi Kamara helye és szerepe, szakmai és munkavállalói érdekvédelem színvonala;
- - orvosok elvándorlásának megelőzése és lefékezése
- - a hálapénzrendszer felszámolásának feltételei, programja; - a magyar nép egészségügyi állapotának országos és megyénkénti, pontos feltérképezése, az ellátás struktúrájának valós szükségletekhez igazítása.
- - a statisztikai adatszolgáltatás fegyelme, országosan szervezett egységes szakmai minőségkontroll bevezetése;
- - centralizáció, vagy decentralizáció kérdésköre, melynek során nem csak a gazdaságossági, hanem a szakmai szempontokat is mérlegelik;
- - alapellátás, szakorvosi és kórházi ellátás feladatkörének átgondolása, átrendezése, progresszív ellátás, beteg utak kérdése;
- - orvos jogok és betegjogok kiegyensúlyozása; orvostudomány és a túlburjánzott paramedicina viszonya,
- - tanrendbe épített iskolai egészségnevelés megoldása, stb.
Születtek részletkérdéseket szabályozó rendeletek, de a legvonzóbb, legsikeresebb külföldi tapasztalatok felkutatására, koncepciózus jövőkép megtervezésére és bemutatására ez ideig senki sem vállalkozott. Márpedig: koncepció és a megvalósítás ütemezése nélkül csakis toldozgatás és foltozgatás lehetséges, amely nem visz előre, nem javítja az egészségügyi dolgozók leromlott hangulatát, de legfőképpen: nem fogja javítani a magyar nép egészségi állapotát. Itt tarunk ma, negyedszázaddal a rendszerváltás után. Ez bizony, … siralmas.
De van egy másik nagy hiba is. Magyarországon, a megyékben, városokban, de még az egészségügyi intézményekben sem alakult ki a döntéshozatal előkészítésének kultúrája. Annak biztosítása, hogy a döntéshozók, a legfajsúlyosabb szakmapolitikai döntések előtt igényeljék, kérjék ki, és vegyék is figyelembe a döntésre váró kérdések legnagyobb tárgyi tudással bíró szakértőinek, szakértő testületeknek a véleményét. Hogy ne csupán bot, vagy párt csinálta szakpolitikusok véleményezhessenek és döntsenek nagy tapasztalatot és hozzáértést igénylő kérdésekben. 21 éven át voltam Miskolcon osztályvezető, 16 éven át megyei szakfelügyelő főorvos. Kórházi stratégiai fontosságú kérdésekben, városi, vagy megyei, fontos, főleg hosszabb távra szóló egészségpolitikai kérdésekben, a korábban a Kamara felügyelete alatt álló, szakmánként (akkor még) választott (!) szakmai kollégiumoktól, országos szintű, nagysúlyú kérdésekben egyszer sem kérték, egyszer sem mondhattam véleményt. És tudom jól, hogy nem csak én, hanem a kollégáim sem. Pedig szívesen tettük volna, bármelyik kormány, miniszter, önkormányzati vezető, vagy polgármester igényelte volna a közreműködésünket. Ha döntéshozatalnak lenne kialakult kultúrája, akkor ez nem így lenne. Akkor igényelnék a vezető szakemberek, az orvostársadalom véleményét és javaslatait is közvetítő Orvosi Kamara részvételét a döntés előkészítések során, akkor sokkal nagyobb súlya és tekintélye lenne a Kamarának, de ami ennél is fontosabb: akkor jobb döntések születnének, jó irányban és gyorsabb ütemben haladhatnánk a jövő egészségügyének kialakítása, a lakosság egészségi állapota javításának útján. És ez egy fillérbe sem kerülne...
(Prof. Dr. Berkő Péter, MOK Szakmai Bizottság elnök)