A 2011-es Széll Kálmán Tervben, és az ennek alapján az Európai Unió számára készített Konvergencia Programban a kormány azt vállalta, hogy rendkívül drasztikus, 120 milliárd forint feletti forráskivonást hajt végre a gyógyszerkasszában.

Ez azt jelentette volna, hogy a támogatási rendszer kiadásának (a gyógyszer árához adott támogatás a lakosság számára) és a bevételének (gyógyszergyártók, és forgalmazók befizetései) egyenlegében ekkora összeget kellett volna kivonni. A valóságban azonban 78 milliárd forint lett a csökkentés mértéke. Sőt, ebből 24 milliárd forint nem is igazi mérséklés, hiszen a kormány az egyik zsebéből (gyógyer-kassza kiadásai) a másikba (tételes elszámolás alá eső gyógyszerek) pakolta át a milliárdokat. Így tehát a kabinet a vállalásainál kevesebb, igazából "csak" 54 milliárd forintot tudott megtakarítani.

A gyógyszertámogatási rendszer bonyolultsága "könnyű terep" ahhoz, hogy a kormány intenzív, célzott kommunikációval elfedje a forráskivonást. Egyrészt tényszerű, hogy folyamatos versennyel rákényszeríti a cégeket az árcsökkentésére, ennek következtében rövid időn belül változhat a beteg által kapott legolcsóbb gyógyszer gyártója, neve.

Másrészt a forráskivonást könnyű úgy is "tálalni": az nem megszorítás, hanem egy tudatos lépés ahhoz, hogy rákényszerítsék a cégeket az alacsonyabb árú, olcsóbban árult gyógyszerekre, vagyis ugyanaz a termék, szolgáltatás kevesebbe kerül az államnak. A többféle támogatási kulcsok, azokon belüli termékek olyan áttekinthetetlenek, hogy ezt a kommunikációs trükköt könnyű elhitetni a választókkal.

Érdemes megnézni, hogy mit ad az egészségbiztosítás, és mennyit költ a lakosság gyógyszerekre. Ezzel ugyanis bemutatható, hogy valójában mi is történt az egészségügy ezen a területén. 2008-ban, a gazdasági válság kezdetekor az egy lakosra jutó támogatás mértéke 32.448 forint volt. 2010-ben a kormányváltás évében már 35.721 forint jutott állampolgáronként, majd ez 2013-ra 29.922 forintot tett ki - ez 16%-os csökkenést jelent. Figyelemre méltóak a KSH kiskereskedelmi adatai is, amelyek alapján azt látjuk, hogy 2010-ben egy főre jutóan 40.600 forintot költött a lakosság gyógyszerre, gyógyászati cikkre, míg 2013-ben 45.600 forintot, amely 12%-kal magasabb kiadás.

Így tehát miközben 2010-hez képest többet költöttünk gyógyszerekre, addig az államtól kapott támogatás egy lakosra jutó mértéke csökkent. Figyelemre méltó, hogy az adatok szerint megnőtt az a típusú gyógyszer, vagy gyógyászati cikk fogyasztása, amely kívül esik az állam által támogatott körön.

A szociális kiadások, vagy a foglalkoztatáspolitika területén unortodox utat jár be Magyarország, mivel a kormány éppen onnan von/vont el pénzeket, ahol a válság miatti helyzetet éppen a nehéz helyzetben lévők miatt inkább erősíteni kellett volna.

A gyógyszerkiadások kapcsán az OECD adatai szerint 6%-kal csökkentette 2008-hoz képest Magyarország az ilyen jellegű kiadásait, miközben 22%-kal nőttek a háztartások ezen a téren jelentkező ráfordításai.

Ekkora forráskivonást egyik régiós állam sem hajtott végre, ugyanakkor csak Magyarországon nőttek a lakosság terhei 20% feletti mértékben. Ennek a plusz tehernek 81%-a 2010 óta keletkezett, amikor is két év alatt (2010-2012 években) 17% feletti mértékben költött többet ezen a területen a lakosság.

A kormány reformja az egészségügy területén a gyógyszerkassza kiadás-szűkítésével kezdődött 2011-ben. Ennek hatására a költségvetés helyzete ugyan kb. 50 milliárd forinttal javult, de jelentősen megnőttek a lakosság terhei. Nem éppen kedvező bizonyítvány lehet az, hogy az egészségügyi kiadások, nevezetesen a gyógyszerre fordított támogatások tekintetében, negatív értelemben "éltanulók" vagyunk a versenytársainknak számító Visegrádi-országok között. 

(stop.hu)