Az orvostudomány és a technológia fejlődése lehetővé teszi, hogy az orvosok olyan műtéteket hajtsanak végre, melyekre korábban még nem volt példa. Most Angliában állt szolgálatba a Da Vinci XI névre keresztelt sebészeti robot, melynek feladata, hogy olyan, mindeddig megoldhatatlannak tűnő feladatok kivitelezése, amik segítenek a betegek gyorsabb gyógyításában.
Az angliai Royal Marsden kórház sebészei már most elégedetten nyilatkoznak a készülékről. A Da Vinci XI ugyan nem váltja ki az emberi tudást és odafigyelést, ám a daganatos betegségekben szenvedők nagyobb eséllyel és kevésbé megterhelően gyógyulnak majd meg. Az az eszköz hatására ugyanis minimálissá válik a műtéti heg, illetve az orvos a nehezen látható helyekhez is hozzáfér.
(technokrata.hu)