Weltner János sebész főorvos szerint hiányzik a rendszerből az ösztönzők beépítése, nem kapnak szabad kezet a kórházak, szakrendelők. 

A költséghatékonyság egyik eszközének minősített egynapos sebészet (ES) magán hordozza a hazai egészségügyi rendszert átszövő ellentmondásos szabályozást, állítja dr. Weltner János sebész főorvos. Míg az eljárás megfelelő alkalmazásától megtakarítás várható, addig a szabályok nem ösztönzik, sőt bizonyos értelemben büntetik az ellátókat, így nem csoda, hogy megfelelő jogszabályok, mondhatni, „központi akarat” híján nem igazán népszerű az ES.

Már a statisztikai összevetések is téves következtetésekhez vezethetnek, ugyanis nálunk magával az elnevezéssel is gond van: mást értünk mi és mást tartanak például az ES éllovasának tartott USA-ban egynapos sebészetnek, az amerikaiak ugyanis az ambuláns műtéteket is ebbe a kategóriába sorolják. Az amerikaiak az orvosszakmai tartalom megtartása mellett a hotelköltségek lefaragásával tudtak megtakarítást elérni, ugyanis a betegeket a gyógyulás idején nem a drága kórházi ágyakon fektetik, hanem az ellátók közelében lévő apartmanházakban helyezik el, ahol jóval olcsóbban tudják a beavatkozások utáni ellátásokat nyújtani.

Weltner doktor tömör meghatározása szerint nálunk tulajdonképpen az az ES, ami egy adott listán szerepel, és ennek megfelelően adminisztrálják. Itthon a sebészek finanszírozási kategóriának tekintik elsősorban.

Ha ugyanis szakmailag lehetőség van arra, hogy a beteget hazabocsássák, akkor a sebészeknek erre is kell törekedniük. De a zárójelentés aláírása előtt nem árt, ha tisztában vannak a HBCs-szabályozással: egyes ellátásokban ugyanis csak akkor fizeti ki az OEP a teljes ellátást, ha legalább két napot benn fekszik a páciens a kórházban. Példaként hozza fel a strumaműtétet: ha ES-ben jelentik le a beteget, akkor 24 órán belül hazamehet, ha nem, akkor két napot benn kell fektetni a kórházban, hogy az intézmény megkapja a teljes finanszírozást a beavatkozásért.

A kórházak általában nem érdekeltek az ES-ben, szögezi le Weltner János, majd kifejti miért nem. Az OEP ugyanannyit fizet az ES-ért, mint a hagyományos ellátásért, ugyanakkor a már amúgy is jelentős adminisztrációs teher csak növekszik az ES-tevékenység miatt. Mindezen túl az egynapos ellátásokra is vonatkozik a TVK (teljesítményvolumen-korlát). Az ES népszerűtlenségének sarkalatos pontja, hogy csökken a kórházakban az ágykihasználtság, amit kapacitás-csökkentéssel és a TVK-elvonásával „honorál” az OEP – ahelyett, hogy a felszabaduló kapacitást otthagyná az intézményben, amely szabadon gazdálkodhatna vele.

A helyzeten nem javított az sem, hogy a járóbeteg-ellátásban is engedélyezték az ES beavatkozások egy részét. Sőt! Közel egy évtizede megpróbálták elvonni az egynapos beteganyag egy részét a kórházaktól, és engedélyezték, hogy a járóbeteg-ellátók is végezhessenek ES-tevékenységet. A szakrendelők egy részében sterilizálókat, fektetőket alakítottak ki, majd kiderült, hogy egy-egy szakrendelő populációs háttere alacsony egy kórházhoz képest, nincs akkora betegszám, amely biztosítaná a megfelelő kihasználtságot. Akadt persze néhány rendelő, amely fel tudta futtatni a forgalmat, különösen azok, amelyek például szemlencse-beültetést végeznek. A hagyományos sebészeti területek azonban nem voltak képesek eltartani a szakrendelőket, így a pazarlás kettős volt a felesleges kiadások és a tovább növelt kihasználatlan kapacitások miatt – Weltner doktor szerint. Úgy véli, a megoldás kulcsa az lehetett volna, ha sikerül bezárni azt az ötven kórházat, ahol nincs intenzív osztály, így a maradék kórházak végezhetnék az egynapos ellátásokat is. Akkor talán itt is megjelent volna a finanszírozó érdekeltsége, hogy a beteg a kórház kapuján kívül gyógyuljon, s talán még az OEP-nek is megérte volna egyszerűbb szállásokon tartani a betegeket, mint a minden technológiával felszerelt kórházban, ahol jóval magasabb a rezsiköltség.

Bár a betegek nincsenek tisztában vele, de számításai szerint az ES növeli kiadásaikat például gyógyszerek kiváltása, vagy éppen az utazás miatt. Másrészt növelheti az OEP költségeit is, mivel az otthonra felírt gyógyszer egy részét az OEP fizeti, teszi hozzá. 

(Sándor Judit, Orvosok Lapja)